Őszintén bevallom, Debreceniként egy időben a hátam közepére sem kívántam a virágkarnevált. Rengeteg ember, útlezárások, na jó, azért a tv-ben rálestem a virágkocsikra. Aztán ez valahogy megváltozott. Már nem csak egy nap a karnevál, hanem lett egy karneváli hetünk, igazán színes programokkal, sörkerttel, Karnevál éjjel. A kicsiknek megszületett a Galiba fesztivál. Felpezsdült a város, fényfestés, gólyalábasok, programok a főtéren.
Idén 50 éves a Virágkarnevál. Talán az egyik legizgalmasabb programot rakták össze a szervezők, olyan kuriózumokkal, amik bármelyik város programjában megállnák a helyüket.
Amin biztos, hogy én is ott leszek:
Augusztus 15. – szeptember 10. között Debrecenben, a Kölcsey Központ Bényi Árpád-termében lesz látható a Boldogasszony-kiállítás, amelyet később a Vatikánban is bemutatnak majd. A tárlaton 55 kortárs magyar művész Szűz Mária és a magyarság kapcsolatáról vall.
Augusztus 15: “Egy húron” prímástalálkozó és rekordkísérlet a Táncol a város programsorozat keretében.
Tavaly a főtéren már megdőlt egy táncos rekord, idén pedig egy hatalmas, élményben részesülhet, aki a Főtéren lesz 19 órakor. A Bürkös Zenekar a Tokos zenekar és a Pendely énekegyüttes és 50 prímás húzza a talpalávalót.
Augusztus 14-től Cseh sörkert:
Kisüzem, közepes sörgyár, craft vagy kézműves sör, szűrt vagy szűretlen? A cseh alsóerjesztésű pils és láger sörök háromféle színben csak az alapok. Tovább is van – mondjam még? Bajor búza és fekete sörök. Belga Strong ale és lambic vagy az örökké divatos gyümölcsös sörök. A felsőerjesztésű sörök tárháza és azok különböző fajtái. Angolszász India Pale Ale (IPA) vagy az Újvilágból az American Pale Ale (APA). Hódítanak a Sour sörök a Porterek és a Stoutok. A komló ezerfélesége, a maláták széles választéka, valamint az erjesztési technikák vagy az erjesztő hordók sokszínűsége hozza lázba ma a sörszeretőket.
Bővebb infók itt
Kép: Debreceni Virágkarnevál Facebook oldal
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: