Mostanában egyre gyakrabban dolgozom emberekkel, a fényképezőgép kattintós oldalán. Sokan, sokfélék, szerintem mind gyönyörűek, de mind azt kérik, hogy kicsit, vagy kicsit jobban tüntessük el a ráncot, hibát, azt, ami nem tökéletes.
Felhívtam Nórit, a fotóst és Böbit a sminkest. Belevágtam egy életmód programba, és kértem, hogy csináljunk előtte képeket. De nem is én lettem volna, ha nem sikerül olyan extrémen különcre. Meg akartam mutatni, hogy az, ami nem tökéletes, az még azért vállalható, lehet élni vele.
Erőt adni másoknak, hogy igenis nem csak tökéletes testű nők rohangálnak a világban, és nem kell a címlaplányok fotóitól frászt kapni. Ha kattintásvadász címet akarta volna adni, akkor a brutálisan őszinte képe magamról lett volna a cím.
Hogy tartok-e a reakcióktól? Be vagyok tojva. Hogy ez mennyire vállalható vagy mennyire kiakasztó nem is tudom.
Hogy ezek után mi lesz, nem is tudom. Egyrészt ez van, ez vagyok én. Másrészt, szeretném ha azok, akik nem 35 kilósak, nem csontsoványak, azok is legyenek bátrak, mert sokfélék vagyunk, és lehet, hogy csak rossz korban születtünk, mert pl Rubens meséseket festett volna rólunk.
